Palackba zárt üzenetek…
Egy székely feljegyzései az utókornak?

Aug
31

Wedding

Aug
21

Még mindig tart a kánikula, egyesek jól bírják, mások meg nem de nekem az a véleményem, hogy most legyen hőség mert már mindjárt itt az ősz. Persze elviselhetőbb lenne az egész ha otthon, vagy az irodában légkondi működne (pörög a ventilátor de az kiszárítja a szemem). De ennek az állapotnak is megvan a maga varázsa, hisz ilyenkor a lányok lengébben öltöznek (fülledt erotika). Nekem így megfelel, több fagylaltot fogyasztunk és hideg italt, ahogy szokás. Aki pedig nem bírja az költözzön be egy hipermarketba, a hűtők közelébe mint ahogy Al Bundy is tette (a kollégának így üzenem, hogy hiába nyitogatja az ajtót mert ezzel csak a meleget engedi be).

Aug
13

Nem szeretem amikor egy másik ember rám akarja erőszakolni az akaratát. Például olyan helyzet adódik, hogy megkínál egy pohár “finom” házi borral és az első korty után tudom, hogy nekem nem ízlik és ha kiürítem a poharat akkor később megfájdul a fejem, tehát azt mondom, hogy köszönöm nem kérek többet. De ő megsértődik és csak tölti, igyak hisz ő termelte és készítette! Persze vannak ennél súlyosabb esetek is amikor mások csinálnak programot nekem, hétfőn elhatározod, hogy kirándulni szeretnél a hétvégén de péntek este tudatják, hogy segíteni kellene Béláéknak, mert Bélát nem érdekli, hogy már itt a nyár vége, visszautasítani pedig nem tudod, mert véletlenül ő a komád. Ráadásul ha úgy neveltek és nincsen merszed megmondani, hogy hagyjon békén akkor vagy hazudsz valamit, vagy nem utasítod vissza és magadban mérgelődsz, vagy bevonod az asszonyt is. A meló után viszont újra jöhet a finom bor.

Aug
05
Downtown Meeting 01Minden igazi férfi, titkos vágya az, hogy egy nagy penthouse típusú lakásban éljen playboyként (értsd, úgy váltaná a miss augusztusokat, mint más az ingét, talán brókerként dolgozna, megengedhetné magának a fényűző életet). Pedig elsőre eme két szó hallatán az életmódmagazinok jutnak az eszünkbe amit valljunk be őszintén, nem a szövege miatt lapozunk. Most már csak anyagi akadálya (vagy egy jó adag szerencse?) van egy ilyen életvitelnek, hisz már itt is építenek ilyen lakásokat. Persze mint minden jó e két fogalom is Amerikából ered, pontosabban New Yorkból (lásd a fotót). Sajnos én ebben az életemben már nem reménykedhetek ilyenre, talán a kilencedikben :)
Jul
29

A múltkor azon kezdtünk el vitatkozni, egy szép nyári estén az unokaöcsémmel, hogy létezik-e egyáltalán egy olyan autentikus, romániai brand ami világhírű? Az én véleményem az, hogy sajnos nincsen mert hiába jó, meg egészséges (megfelel minden EU-s szabványnak) például a borszéki ásványvíz (ami nem a székelyek kezében van!) de marketing szempontjából soha nem fogja utolérni az Eviant, mert biztos, hogy Amerikában is kapható de Bruce Willis azért a franciát szereti. Sorolhatnám még a jó borokat meg a Jenőkekszet. Magyarországnak megvan a Pick és a Tokai de nálunk mi van?

Az ásványvizekről itt egy remek Transindex cikk

Jul
14

Általában a lagzikon kétféle zenét játszanak, a lakodalmas rockot és a pszeudo népzenét (lásd pl. “Az a szép, az a szép akinek a…”). Nem tudom hogyan alakult ki ez a trend és azt sem, hogy hová tűnt az autentikus népzene. Városon táncházakban még fellelhető de micsoda paradoxon, falun szinte kihalt (a Gyergyói medencében az idők során, nem is alakult ki a helynek megfelelő specifikus tánc). Hazudnék ha azt mondanám, hogy szeretem a népzenét de tisztelem és nem nézem le mint a hallgatót és egyéb társát. Nem tudom elítélni azokat sem akik kívülről fújják de ha én megengedhetném magamnak akkor a Hot Jazz Band-et hívnám el muzsikálni és pontosan úgy tudnék mulatni mint Pista bá amikor Vásárhelyi rádió kívánságműsorát hallgatja.

Jul
07

Már többször megfogadtam, hogy kerülni fogom azokat ismerősöket, rokonokat akikkel nem tudok normálisan szót érteni. Arról van szó, hogy egy adott téma feldobása és megvitatása során, hogyan reagálnak az emberek, vehemensen ragaszkodnak az álláspontjukhoz, (kiabálnak, gesztikulálnak, amit én utálok) vagy civilizáltan azt mondják, “bocs de szerintem neked nincsen igazad és majd megkérdezünk egy harmadik felet aki okosabb nálunk”. Ha az ember azon kapja magát, hogy a régen látott ismerős nem változott meg és esélyt sem ad arra, hogy egy banálisnak tűnő kérdést úriemberként megbeszéljenek  akkor vagy rögtön az illető szemébe mondja az igazságot, vagy hanyagolni fogja a kapcsolattartást, beleértve a személyes találkozást is. Én kénytelen leszek az utóbbit választani.

Jun
25

A következő héten szabadságon leszek, ezért hanyagolom a blogot. Mindenkinek jó vakációzást kívánok!

Jun
16

Aki igazán pazar az neki se vágjon ennek a bejegyzésnek én viszont megteszem. Arról van szó, hogy fel kellene tüntetni sok élelmiszer dobozára, hogy azt a valós tartalmat ami elvész, egyszerűen azért mert nem lehet kiszedni a csomagolásból. Elsősorban a szűk szájú tejtermékekről beszélek de ide sorolhatnánk a kekszeket is (mivel igen törékenyek). Tehát kedved van egy doboz kefir elfogyasztásához megveszed, jól felrázod és behörpinted de amikor el akarod dobni akkor veszed észre, hogy bizony még lötyög az alján a nedű, amit egyszerűen nem tudsz kiinni. Ezért lenne jó ha fel lenne tüntetve mondjuk, hogy e 330 ml ± 5 % ami elvész, mert senkinek sincs türelme zsebkéssel szétvágni és kikaparni az ottmaradt cuccot.

Jun
10

Jó városon lakni csak hozzá kell szokni a rossz levegőhöz (főleg a gyalogosoknak), ugyanis minél nagyobb a város annál több az autó (de falun is volt ilyen érzés amikor jött a favágógép, hogy a port ne is említsem). A Dacia elleni védőoltást sajnos még nem találták fel ezért be kell tartani az alapvető légzési technikákat. Ha megállok a gyalogosátkelőnél és látom, hogy egy ilyen csotrogány közeledik, akkor visszatartom a lélegzetem amíg jó messzire el nem halad, közben meg próbálok minél jobban eltávolodni onnan (ha bírom szusz nélkül). Az a legrosszabb ha le van parkolva és pontosan akkor gyújtják be amikor a háta mögé érünk, ilyenkor ha nem vesszük észre, szintén szívunk és esélyünk van arra, hogy nyomban megkapjuk a napi ólomadagunkat (pedig még csak reggel van). Nem is értem, hogy mi alapján felelnek meg a műszaki vizsgán az ilyen tragacsok? Ha tőlem telne akkor környezetvédelmi sarcot vetnék ki rájuk, vagy kényszeríteném a lecserélésüket, egy modernebb járgányra. Néhány nyugdíjas egy hónapban csak egyszer indítja el de annál többet ápolja, lemondani róla pedig hallani sem akar és nosztalgiával gondol az aranykorra. Túlélési esélyünket talán még valami profi bringás, légszűrővel tudnánk meghosszabbítani de fogalmam sincs, hogy honnan tudnék beszerezni egy ilyet és milyen lenne a reakció a látványra?