Meglepő, hogy a legtöbb ismerős aki bankkártyával rendelkezik, mennyire ódzkodik az online vásárlástól. Elsősorban azért nem használják ezt a roppant kényelmes megoldást mert attól félnek, hogy ellopják az adataikat és másnap lenullázva találják a számlájukat. Persze nem tudják, hogyan is működik hisz a szomszéd figyelmeztette, hogy bizony ne kockáztassanak semmit, menjenek el az automatához (de itt is érhetik meglepetések), vegyenek ki onnan pénzt és azt offline használják. Vannak olyan helyek, mint pl. a piac vagy kisebb üzletek ahol tényleg nem használható, de az kimondottan nevetséges, aki olyan boltban sem használja ahol elfogadják. Az internet bankolásról ne is beszéljek, pedig nekem megér havi, 3 lejt (ING) ez a nagyszerű szolgáltatás hiszen így ki tudok kifizetni minden számlát, sorbaállás nélkül.
Bizony a híres mondás a mai világban nem fedi a valóságot pedig köztudott, hogy szép hazánk fizetőeszköze nem papírból van hanem műanyagból és ha szagos akkor nyugodtan a farzsebben lehet hagyni, mosás előtt. Azon csodálkozom, hogy a bankkártya tulajdonosok zöme soha nem szeretné kipróbálni az online vásárlást pedig nem tudják, hogy mit veszítenek. A legtöbb indok az, hogy félnek mert ellopják az adataikat, viszont azt nem tudják, hogy a fizetés SSH titkosított csatornán történik. Most pedig az előnyök: nem kell sorba állni (nem pazarlom a drága szabadidőmet ilyesmire), nem kapok el a tömegben semmilyen nyavalyát (plusz a bankókon pontosan annyi bacilus éldegél mint a mosogatószivacson) tehát sokkal kényelmesebb és praktikusabb. A barátom szerint csak egyetlen egy hátránya van, mert ha csak így költöd a pénzed akkor nem érzed a “súlyát”.
Nem szeretem azokat az embereket akik, mielőtt megvásárolnának egy terméket (pl. egy praktikus kézi pumpát), felkutatják az összes boltot, hogy hol a legolcsóbb és amikor megtudják, hogy mennyibe kerül, elállnak a vételtől (mert 10 lejért inkább kidobom a tüdőmet). Persze mindenki csak addig húzza a takaróját ameddig ér, de olyan palikról van szó akik megengedhetnének maguknak, kisebb nagyobb dolgokat. A fölösleges pénzüket pedig vagy bedugják a matrac alá, vagy legjobb esetben a bankba teszik. Nekem nincsen megtakarított pénzem (de tudom, hogy jó lenne mert “nem lehet tudni fiam, hogy mi ér”) viszont aki évekig ül a pénzén és nem tudja, hogy mit akar, nos az nem én vagyok. Ezek az emberek ráadásul még a 2007-es év előtti milliókkal számolnak. Ha valami tetszik akkor habozás nélkül megveszem, igaz hogy ha meghaladja a 100 lejt akkor jóvá kell hagyja az asszony is, de ez már egy másik történet 
Vajon egy átlagos embernek hányszor adatik meg az életben, olyan állopot, amikor megveheti, legalább az egyik olyan ketyerét a sok közül amitől hosszabb/rövidebb ideig tényleg boldognak érezheti magát? Szerintem akkor, ha nyer a lottón (aminek a valószínűsége szinte egyenlő a nullával) esetleg örököl egy hatalmas vagyont, kirabol egy bankot vagy szerencsés csillagzat alatt született és mondjuk életművész? Ha a fentebb említett dolgok nem jönnek össze, akkor csak sóvárogni lehet, a karbonvázas hegyikerékpárért, a Linn audiószerverért, a tóparti nyaralóért, a fullextrás Volvóért, vagy álmodik a nyomor és elégedjünk meg azzal, amink van? Aki soha nem játszott el a gondolattal, hogy mire költené a pénzét, ilyen helyzetben, akkor az illetőnek kevés a fantáziája.
