Mindenki utálja a romániai bürokráciát és a sok sóderhivatalt. Mindez azért van így mert megvan a melegágya az egésznek, egy csomó embert azért fizetnek, hogy aktákat tologasson, anno 2009-ben, az internet világában. A nép pedig belenyugodott ebbe az állapotba és az orvoslása helyett a korrupcióba menekül. Az állam pedig le akarja építeni a közhivatalnokokat, de [...]
Posts Tagged ‘románok’
Intézkedni, román módra
november 13, 2009Ortodox templomok
október 29, 2009A romániai nagyvárosokban gombamód elszaporodtak az új, ortodox templomok. Bizarr látványt keltenek, nagy kupolájukkal, parányi ablakaikkal, mögöttük a szocpol tömbházak, többségük pedig a grandomén stílust képviseli. Elsősorban azért mert a kormány így támogatja, másodsorban pedig a nép vakon hisz az egyházban! Majdnem úgy működik mint Iránban és szerintem ez is egy balkáni sajátosság (mennyire szép [...]
Cirkus romanicus
október 23, 2009Újra itt a cirkusz jön az elnökválasztás de ez nem elég mert meg van spékelve a kormányválsággal is. Nem tudom ti hogy vagytok vele de én arcra fogok szavazni, nem programokra és nem üres beszédekre (az első körben Kelemen Hunorra, a második körben pedig kénytelen leszek üresen bedobni a szavazócédulákat az urnába, az egykamarás parlamentre [...]
Hol a moderátor?
október 15, 2009Már régen szúrja a szemem, hogy sok internetes portál közül ami, elsősorban olyan román embereket szolgál ki ahol kisebbségben élnek a magyarok, szinte nincsen olyan magyarokkal kapcsolatos hír amihez ne lenne rasszista, soviniszta hozzászólás! A bajom a moderátorral van aki vagy nem végzi jól a dolgát, vagy egyáltalán nem is létezik. Én is kommentáltam, civilizált [...]
Civil szerveződés
Szeptember 30, 2009A román társadalom alig ismeri a civil kezdeményezést. Példaként említeném a közterek állapotát és a kormány válságkezelő intézkedéseit. A jóravaló apuka a játszótérhez menet elcsodálkozik, hogy a park pázsitja sörösüvegektől virít, de simán továbbmegy, nem kezdeményez tavasszal, legalább egy tömbház körüli nagytakarítást. A jelenlegi kormány kirótta a cégeknek az átalányadót, sokan felháborodtak de senki nem [...]
Nem vagyok büszke…
március 17, 2009Üzenem Basescunok, hogy mindaddig nem áll módomban, büszke lenni román állampolgári mivoltomra amíg nem úgy kezelik a magyar kisebbséget mint például Finnországban a svédeket. Egy régebbi bejegyzésemben már utaltam arra, hogy miért nem tudok felnézi a románokra. Tisztelem a jóérzésű, reálisan gondolkodó, román embereket (habár nem sok ilyet ismerek) de mindaddig amíg ők lenéznek minket [...]
Miért?
Szeptember 17, 2008Googlizás közben észrevettem, hogy ha románul, ékezetes betűkkel gépelem be a keresett szöveget akkor kevés találatot kapok? Miért van az, hogy jó nevű nemzetközi cégeknek nincsen román honlapjuk, de magyar van? Miért van kevesebb, román címszó a Wikipédián és több magyar? Miért hiányzik sok külföldi élelmiszer csomagolásáról a román szöveg és csak utólag van ráragasztva [...]
I. László vs. Vitéz Mihály
május 15, 2008Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy én nem vagyok sem nacionalista, sem rasszista és elhatárolódok minden szélsőséges mozgalomtól de tudom, hogy vannak jó érzésű, civilizált román emberek! (és itt ismét Mircea Dinescut említeném) Csupán azt nem értem, hogy 18 év demokrácia elteltével, olyan erdélyi nagyvárosban, mint például, Nagyvárad a helyi, kissebségben élő magyar lakosság nem tudta [...]
Irredenta magyarok
május 13, 2008Valamilyen magyar ünnep kapcsán sokszor elhangzik, a románok részéről, hogy bizony sértve érzik magukat, mert az irredenta csoportok, legutóbb például nosztalgiavonattal jöttek a Csíksomlyói búcsúra! És most kérdem én, hogy 1918-ban, amikor a románok kikiáltották, hogy Erdély csatlakozzon Romániához, kinek sértette az érdekeit? Mert a sokkal nagyobb tett volt, mint holmi vonatozás! Lemerem fogadni, hogy [...]
Lerománozás
január 14, 2008A történek a következő: valamilyen román állampolgárt, jó vagy rossz hírbe hozza a magyar média (lásd a késelő, gyergyószentmiklósi, 12 éves roma gyerek, aki tényleg egy bűnöző, ezt senki nem vitatja) és ezt egyes „tanult”, műsorvezetők (például Bochkor Gábor a Sláger Rádió népszerű műsorvezetője) úgy dolgozza fel, hogy egy kalap alá veszi a jóhiszemű, erdélyi [...]




